Skupna razstava Od rajskega vrta do križevega pota Rudija Skočirja in Ottója Szabója

Človeško življenje in zgodovina sta v stvarjenju predstavljena z vzporednimi zgodbami, v katerih se na koncu prepletajo teološke in osebne teme.

Skupna razstava Od rajskega vrta do križevega pota z deli Rudija Skočirja in Ottója Szabója zajema celoten krščanski kulturni lok – od nedolžnosti do simbola Kristusovega trpljenja in odrešenja.

Na enem koncu poti je izvor človeškega obstoja, izguba nedolžnosti, padec kot neizogibna človeška usoda, na drugem žrtvovanje na križu, med obema koncema pa sama človeška in božja usoda.

V sodobni umetnosti je raj pogosto simbol utopije ali izgube, križev pot pa je pogosto utelešenje osebne ali kolektivne travme. Dva glavna umetnika predelujeta krščansko ikonografijo in jo postavljata v nov kontekst.

Pomembno je poudariti, in to ji daje neskončno lepoto, da s krščansko umetnostjo ne mislimo zgolj na cerkveno umetnost, temveč na umetnost, ki ima krščanski značaj.

Krščanska umetnost je umetnost odrešenega človeštva, kar ji ne olajšuje doseganja ciljev. Odvzema lahka sredstva, in ko ji na pot postavi težave, skozi njih razkrije skrito lepoto ter opazovalcu daje tisto, kar najbolj potrebuje: preprostost in mir ljubezni.

*

𝐀𝐳 É𝐝𝐞𝐧𝐤𝐞𝐫𝐭𝐭ő𝐥 𝐚 𝐊𝐞𝐫𝐞𝐬𝐳𝐭ú𝐭𝐢𝐠 – 𝐑𝐮𝐝𝐢 𝐒𝐤𝐨č𝐢𝐫 é𝐬 𝐒𝐳𝐚𝐛ó 𝐎𝐭𝐭ó 𝐤ö𝐳ö𝐬 𝐤𝐢á𝐥𝐥í𝐭á𝐬𝐚
2025. május 20. – június 24.

Az emberi élet és a történelem párhuzamos történeteken keresztül jelenik meg a Teremtésben, ahol a teológiai és a személyes szál végképp egybefonódik. Az Édenkerttől a Keresztútig c. közös kiállítás Rudi Skočir és Szabó Ottó művei révén egy teljes keresztény-kulturális ívet ölel fel – az ártatlanság állapotától egészen Krisztus szenvedésének és megváltásának szimbólumáig.

Az út egyik végén áll az emberi lét eredete, az ártatlanság elvesztése, a bűnbeesés, mint elkerülhetetlen emberi sors, a másikon pedig a keresztáldozat, a két végpont között pedig maga az emberi és isteni sors.

Kortárs művészetben gyakran szimbolikusan jelenik meg a Paradicsom, mint utópia vagy veszteség, míg a Keresztút gyakran a személyes vagy kollektív trauma megtestesítője. A két jelentős alkotó a keresztény ikonográfiát alakítja át, és helyezi új kontextusba.

Fontos megjegyezni, és ez adja meg végtelen szépségét is, hogy keresztény művészeten nem pusztán egyházi művészetet értünk, hanem azt, ami magában hordja a keresztény jellegét. A keresztény művészet a megváltott emberiség művészete, ami nem is könnyíti meg céljai elérését. Elveszi tőle a könnyű eszközöket, és amikor nehézségeket támaszt útjába, éppen ezek által rejtett szépséget ismertet is meg vele, és azt adja meg a szemlélőnek, amire leginkább szüksége van: az egyszerűséget és a szeretet békéjét.